Rajtra készen, indul a férfi bajnokság

Megpróbáltuk összeszedni a férfi röplabda Extraliga csapatainak játékoskereteit, kisebb-nagyobb sikerrel jártunk.

 

Mint utóbb kiderült, nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor úgy döntöttünk összeállítjuk a férfi röplabda Extraligában szereplő csapatok játékoskereteit. Pedig próbálkoztunk rendesen, segítségül hívtuk a közösségi médiát, az egyesületek honlapját és a Magyar Röplabda Szövetség hivatalos csatornáira is hagyatkoztunk. Végül, nem kevés, utánajárással sikerült összeszedni az ideiglenes névsort.

Megtettük a tőlünk telhetőt; természetesen, ha a csapatok elküldik nekünk emailben a volleypress.media@gmail.com címre a csapatlistájukat, akkor frissítjük a cikket.

 

DEAC. Feladók: Tar Kristóf-József, Tóth András; szélső ütők: Imre Tibor, Veréb Márk, Veres Bence, Bagics Bence, Gyulai Ádám; átlók: Szikszai Marcell, Fazekas Balázs Ferenc; centerek: Márton József, Magyar Tamás, Remete László, Ádám András, Kiss Imre; liberók: F. Nagy Bence, Nagy Attila, Mészáros Zoltán Imre; vezetőedző: Fodor Antal.

DKSE. Feladó: Béres Mátyás; ütők: Hatvany Zsolt, Kecskeméti Bálint, Laczi Dominik, Tajti Olivér, Winter László Zétény, Göczi Dániel; szélső ütők: Dulcz Bende, Tamási Dávid, Kisházi Valentin, Farkas László, Szabó Péter, Tóth Kristóf, Vida Péter, Pintér Barnabás, Kuti Márk; liberó: Sümegi Kristóf András; vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

Fino Kaposvár. Feladók: Iván Gergő, Hiago Antunes Garchet; centerek: Ouyachi Hamza, Moises Vasquez; ütők: Iván bence, Kiss Máté, Bögöly Gábor, Fenyvesi Barnabás, Hubicska Patrik, Marci Milovanovic, Oussama El Azhari; liberók: Bozóki Bence, Kiss Máté; vezetőedző: Ruben Wolochin, edző: Demeter András.

Kecskeméti RC. Dimitri Sidiropoulos, Szabó Alpár, Tomanóczy Bálint, Palánkay-Omoshebi Zachary, Balla Szabolcs, Gebhardt Áron, Lazaro Fundora Travieso, Carlos Daniel. Vezetőedző: Nagy József.

Kistext. Willian Reffatti, Alexsandro García Vicente, Rafael De Bairros, Ilja Makarov, Szabó Márton, Bán Viktor, Kalmár Ákos, Óhidi Richárd.

MAFC-BME. Benkő Balázs Bálint, Csoma Krisztián, Eke Péter, Gomez Galvez Julio Alberto, Krupánszki Olivér, Pápai Péter, Szabó Balázs, Szabó Barna Frigyes, Szabó Bence, Yani Valeriev Georgiev, Flavio Rodrigo Garcia Valencia. Vezetőedző: ifjabb Nagy Péter.

Pénzügyőr SE. Dávid Csanád, Gacs Dániel, Kiss Dániel, Kovács Zoltán, Magyar Bálint, Rása Alex, Solti Péter, Tordai Ábel Zsolt. Vezetőedző: Weczera Csaba.

Vegyész RC Kazincbarcika. Feladók: Páez Carlos, Csizmadia Tamás; ütők: Szabó Dávid, Árva Milán, Péter Bendek, Lukasz Ciupa, Blázsovics Péter, Miklósi-Sikes Zétény, Rodrigo Moraes; centerek: Juhász Péter, Bibók Balázs, Péter Márton; liberók: Dudás Tamás, Budai Balázs; Vezetőedző: Toronyai Miklós.

forrás: saját gyűjtés, fotó: economictimes.indiatimes.com