Petrenkó Brigitta: nagyon szeretek itt élni!

2019 óta az egyesült államokbeli Coastal Carolina University hallgatója és játékosa Petrenkó Brigitta. A 2000-es születésű, 183 centis feladó annak idején a Békéscsaba színeiben mutatkozott be az élvonalban, majd egy szezont játszott végig Jászberényben. Ezután jött a nagy váltás: a fiatal röplabdázónő a tengerentúlra költözött. A volleypress.hu rövid helyzetképet kért Brigitől.

– Nagyon szeretek itt élni – kezdte Petrenkó Brigitta. – Nem panaszkodhatok az óceán parton, valamint olyan dolgokat és lehetőségeket láthatok és élhetek át, amit nehéz szavakban leírni. A Coastal Carolina egyetem csapatában játszom, és olyan emberek vesznek körül, mind a csapatban és azon kívül is, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Azt még nem tudom, hogy meddig leszek itt, majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, de semmitől sem zárkózom el. Azt tudom, hogy mindenképpen profinak szeretnék menni ez után a korszak után. Természetesen követem az otthoni eseményeket, nem nehéz a mai világban, hiszen minden megtalálható az interneten, és szüleim a mai napig járnak mérkőzésekre, annak ellenére, hogy nem otthon játszom.

Fotók: Coastal Carolina University