Otthon maradt a Fatum-Property Kupa

A címvédő Fatum-Nyíregyháza sikerével ért véget a szabolcsi megyeszékhelyen megrendezett Fatum-Property Kupa nemzetközi női felkészülési torna. A második helyen a Balatonfüred zárt, a dobogó harmadik fokára az MTK együttese állhatott fel. A hat résztvevő csapat a három nap alatt összesen 11 mérkőzést játszott.

A vasárnap délutáni fináléban szorosan indult az első szett, eleinte a nyírségieknél volt az előny, majd a Fürd vette át a vezetést. A Szent Benedek Akadémia együttese higgadtan és a taktikát pontosan betartva játszott, és már 20-16-ra is vezetett. A házigazda a hajrában összekapta magát, és a maga javára fordította az eredményt (25-23). A folytatásban a nyírségiek rátettek még egy lapáttal és gyorsan magabiztos előnyt hoztak össze maguknak. Ellenfelük ugyan becsülettel küzdött, de rengeteget hibázott, így nem is volt kérdés, hogy a Nyíregyháza megnyeri a szettet (25-15). A harmadik játszmában ugyancsak a bajnoki címvédő akarata érvényesült a pályán, de szinte minden pontért nagyon komolyan meg kellett dolgozniuk (25-22).

A harmadik helyet az MTK szerezte meg, miután három szettben nyert az UTE ellen, az ötödik helyen pedig a DVTK végzett, miután 3-1-re verte szlovák ellenfelét.

 

 

Így látták az edzők

Dejan Desnica, Balatonfüred: Új csapatot építünk, így nagyon fontos, hogy sok meccset játszunk, és erre most lehetőségünk volt a tornán. A csoportmeccseken jó csapatokkal találkoztunk, és fegyelmezett játékkal mindegyikük ellen magabiztosan tudtunk nyerni. A döntő egy teljesen más meccs volt, egy nagyon erős Nyíregyházával találkoztunk. Bár sikerült megnehezíteni a dolgukat, nem tudtunk szettet rabolnunk tőlük. Még a felkészülési szakaszban vagyunk, de itt sem engedhetünk meg olyan hibákat, mint például az első játszma végén. Összességében elégedett vagyok, le tudtuk mérni, hol tartunk, folytatjuk a munkát.

Leiszt Máté, MTK: Először is köszönjük szépen a Nyíregyházának, hogy meghívtak erre a színvonalas tornára, ami rendkívül hasznos volt a fiatal csapatunk számára. Sajnos múlt héten nem tudtunk edzőmeccset játszani az UTE ellen, hiszen kisebb-nagyobb sérülések sújtották a csapatunkat. Két hét után léptünk pályára, rendkívül erős csapatok ellen bizonyíthattunk, és a torna előrehaladtával egyre jobb játékot mutattunk be. Jó volt látni, hogy játékosaink felszabadultan tudtak röplabdázni, el tudták engedni magukat, és jó színvonalú meccseken vettünk részt.

Farkas Mihály, DVTK: Bár az ilyen felkészülési tornákon nem az eredmény, hanem a mutatott játék a fontos, azért természetesen örülünk a mai sikernek. Az ellenfelek a mérkőzések során rámutattak a még meglévő hiányosságainkra, amiknek a javítására a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, de ez a edzőmérkőzések szerepe. Az elmúlt három-négy hét keményebb terhelése és a csapaton végigsöprő betegséghullám természetesen fellelhető volt a játékunkban, így még inkább örülhetünk a mai győzelemnek és a magabiztos játéknak a szlovák Extraligás csapat ellen.

 

FATUM PROPERTY KUPA, NYÍREGHYHÁZA

Elődöntő:
Szent Benedek RA-UTE 3:0 (9, 14, 18)
Fatum-Nyíregyháza – MTK 3:0 (14, 22, 10)

Döntő:
Fatum-Nyíregyháza-Szent Benedek RA 3:0 (23, 15, 22)

A harmadik helyért:
MTK – UTE 3:0

Az ötödik helyért:
DVTK – VK Brusno 3:1 (16, -17, 17, 16)

A torna végeretménye:

  1. FatumNyíregyháza
  2. Szent Benedek Röplabda Akadémia
  3. MTK
  4. UTE
  5. DVTK
  6. VK Brusno

 

Forrás: szbbra.hu, mtk.hu, dvtk.eu, fatumnyiregyhaza.hu