Németh Anett célja az Eb-részvétel

Németh Anett tavaly ősszel szenvedett súlyos térdsérülést, így azóta nem láthattuk őt a pályán. A felépülése viszont a tervezett ütemben haladt, így most már akár arra is reális az esély, hogy a feladó-átló ott legyen az augusztusi Európa-bajnokságon a magyar női válogatott tagjaként.

 

 

– Az elmúlt szezonom nagyon jól indult, veretlenül nyertük meg az alapszakaszt – emlékezett vissza honlapunk kérésére Németh Anett. – Végül a döntőben, ahol megsérültem, sajnos kikaptunk öt szettben, úgyhogy nem teljesen úgy zárult a szezon, ahogy szerettük volna. A sérülés után a felépülésem végig jól haladt, nem volt semmi plusz nehézség. Szerencsére nagyon jó körülmények  között tudtam dolgozni. Most már elkezdtem csinálni mindent 100 százalékon, már csak az izomzat felépítésén kell tovább dolgoznom és a röplabda-specifikus elemekben. Jól érzem magam és remélem, a továbbiakban is gördülékenyen megy majd a visszatérésem. A következő szezonban szeretném minél előbb visszanyerni a legjobb formámat, és onnan tovább fejlődni, hogy aztán megküzdhessek a minél több játéklehetőségért, és megmutassam,  hogy ott a helyem a pályán.

A fiatal játékos a felnőtt válogatottban is letette a névjegyét az elmúlt években, illetve egy Universiadé-negyedik helyezést is őriz az emlékei között. Természetesen most is a felnőtt válogatott szereplés a fő vágya.

– Májusban, az Eb-selejtezők első fordulóját még a televízió előtt, a második fordulót viszont már élőben tudtam követni – árulta el Németh Anett. – Nagyon örülök, hogy sikerült elérni a célt, és kijutni az Eb-re. Rövid idő alatt is nagyon szépen összeállt a csapat. Az Európa Liga mérkőzésein pedig ott voltam én is a csapattal, hogy elkezdjek visszaszokni. Erre a sorozatra egy sokkal fiatalabb csapattal mentünk, és erős ellenfeleink voltak, de úgy gondolom, hogy így is sikerült helyt állni és jól teljesíteni. A nyári piheno alatt is sokat gondolunk már az Európa-bajnokságra! Az Eb-n, úgy gondolom, hogy egy alapvetően kemény csoportba kerültünk, viszont csak rajtunk múlik hogy továbbjutunk-e. A csoportban több csapat is hasonló szinten van, úgyhogy szerintem minden esélyünk megvan továbbjutni, de ehhez végig keményen kell dolgozni majd. A jelenlegi tervek szerint én is csatlakozom a csapathoz júliusban, és onnantól igyekszem minél inkább teljes értékű munkát végezni, és bekerülni az utazó Eb-csapatba.

Németh Anett az elmúlt éveket az Amerikai Egyesült Államokban töltötte, a következő évadban viszont a német élvonalban szereplő Potsdam játékosa lesz.

 

Fotó: hunvolley.hu