Nem vállalja az Extraligát és Monorra költözik a Gödöllő

Hiába nyerte meg a tavasszal az NB I Liga küzdelmeit a Gödöllői RC női együttese, a klub végül nem vállalja az Extraliga-indulást. A csapat az új szezonban Monoron játssza majd a hazai mérkőzéseit. 

A gödöllői lányok kiemelkedően teljesítettek a 2020/2021-es évad utolsó részében, és végül az NB I Liga első helyén végeztek. A klub azonban nem vállalja az Extraliga-indulást, és erről már a szövetséget is tájékoztatta.

Barta László egyesületi elnök a Gödöllői Híreknek azt mondta, hogy az elmúlt hónapokban több tárgyalást is lefolytattak az Extraligás szereplés feltételeinek megteremtése érdekében, az egyeztetések lezárása után azonban be kellett látnunk, hogy a realitás az NB I. Liga. Mivel nem mutatkozott valós esély arra, hogy augusztusra összeálljon a klub teljes bajnoki évre vonatkozó költségvetésének fedezeti oldala, nem kockáztathatták meg, hogy felelőtlenül túlvállalják magukat. Sem a játékosokkal, sem a szakmai hátországgal, sem pedig az egyre eredményesebb utánpótlás-nevelő kollektíva tagjaival szemben nem lett volna korrekt, ha veszélyeztetik a hosszú évek alatt kialakított értékes minőségi munkát.

Szintén friss hír, hogy a csapat Újpestről átteszi a székhelyét Monorra, ahol anyagi szempontból is kedvezőbb feltételek mellett játszhat majd egy modern, ezer fő befogadására alkalmas városi sportcsarnokban.

Forrás: Gödöllői Hírek

Fotó: grcvolley.hu