Nem bánta meg, hogy a röplabda mellett maradt

A 2019-es, részben magyar rendezésű Európa-bajnokság után vonult vissza Sándor Renáta, a magyar női röplabdasport elmúlt éveinek egyik legnagyobb klasszisa. A 95-szörös válogatott ütőjátékos nem szakadt el a sportágtól: a Jászberény NB I-es csapatának másodedzőjeként és a serdülő együttes edzőjeként készül a következő évadra és közben szorít a korábbi társaknak, hogy jól szerepeljenek majd az augusztusi Európa-bajnokságon. 

„Amikor eldöntöttünk, hogy hazaköltözünk, a röplabdától távol szerettem volna maradni, mert több végzettségem is van – kezdte a beszélgetést a 30 esztendős Sándor Renáta, aki 2019-ben jelentette be visszavonulását, miután pályafutása során először megnyerte a német bajnokságot csapatával, a Stuttgarttal. – Az élet aztán úgy hozta, hogy miután hazatértünk Jászberénybe, Deme Gábor kérésére a helyi csapat másodedzője lettem. Ebben a közegben éltem húsz évig, és ha már így alakult, mindenképpen ki akartam próbálni, hogy megy nekem ez a munka. Iskolásokkal dolgozunk, napi egy edzés van, a délelőttjeim szabadok, így összességében csak a lakóhely és a körülmény más, a tevékenység ugyanaz, mint korábban, Németországban, a visszavonulásom utáni időszakban. „Civilben” online üzletet építek, ami szintén közel áll hozzám és komoly kihívás számomra. Mindent egybevetve, a külföldön eltöltött évek után nem volt nehéz visszaszokni. Hiányzott a magyar nyelv, nagyon vártam azt a pillanatot, hogy a saját nyelvemen tudjak elintézni valamit. Korábban is minden nyáron hazajöttünk egy hónapra, most viszont tovább maradunk, mint szoktunk…”

A sportolónő az elmúlt hónapokban szépen belerázódott az edzői munkába, és megtapasztalta a szakma szépségeit is. 

„Az első hetekben nagyon érdekes volt, hogy a másik oldalról figyeltem az eseményeket, mint addig. Húsz évig játékos voltam, kicsit izgultam, amikor a gyakorlatokat kellett elmagyarázni a gyerekeknek, hogy ne mondjak olyat, ami esetleg nem jó, nem pontos. Ha megemeltem a hangomat, elgondolkodtam azon, hogy tényleg kiabálnom kell-e velük… Más szinthez szoktam hozzá korábban, és amikor láttam, hogy egy-egy játékosnál milyen technikai hibák jöttek elő munka közben, egyből a megoldáson gondolkodtam, hogy lehetne kijavítani ezeket. Rengeteget fejlődtünk, sokat dolgoztak a lányok azért, hogy jobbak legyenek. Végül úgy zártuk a szezont, ahogy elterveztük, bennmaradtunk az NB I-ben. Tanulságos időszak volt, ami sokat hozzáadott a személyiségemhez. Már nem félek megszólalni, és ha esetleg nagyobb közönség előtt kell beszélnem, akkor sem aggódom, magabiztos vagyok.” 

Reni talán tavaly nyáron nem gondolta volna, de már az ősszel ismét pályára lépett, méghozzá a magyar NB I-ben. 

„Igen, előfordult az is, hogy játszottam… A két liberó-játékosunk közül az egyik iskolás, és a szezon közben megsérült, a másik pedig dolgozik, munka mellett vállalta a játékot, így, ha hétköznap volt meccs, én álltam be a csapatba ebbe a pozícióba. Nem volt annyira megterhelő, nem kell ugrani és persze megvan a meccs-rutin, de egy-egy edzésre beálltam nyitást fogadni…”

A nyári pihenő idején természetesen már a következő évad tervei, célkitűzései is egyre inkább terítékre kerülnek. 

„A hosszabb távú tervekről egyelőre nem tudok mit mondani, de az biztos, hogy a következő szezonra szerződésem van a jászberényi klubbal, és majd később kezdek el gondolkodni azon, hogy mit szeretnék a későbbiekben. A következő évadban nem csak a felnőtteknél leszek másodedző, hanem megkapom a serdülő csapatot is. Az idén, az utolsó meccseken már én voltam velük, nagy dolog volt számomra, hogy én voltam a vezetőedző, és az én általam elmondottakat hajtották végre a lányok a pályán. Az elején kicsit féltem, tudok-e jókor időt kérni és hasznos dolgokat mondani a csapatnak. Jól működött a dolog, de tudom, hogy van hova fejlődni. Amikor három meccset játszottunk egy nap, az nagyon megterhelő volt, és belőlem is sokat kivett. Úgy éreztem, nem tudtam annyi információt átadni, amennyit kellett volna, de szerencsére így is nyertünk, így nem lehettünk elégedetlenek…”

Sándor Renáta csaknem száz alkalommal húzhatta magára a válogatott címeres mezét, és megadatott neki, hogy hazai közönség előtt, a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon búcsúztatták el. a válogatottságtól. A sportolónő nagy örömmel fogadta, hogy a magyar csapat a 2021-es kontinens-vetélkedőre is kijutott.  

„Természetesen követem a válogatott szereplését. Az elmúlt két hónapban, amikor tudtam, megnéztem a meccseket is, kíváncsi voltam, hogy játszanak a lányok. Amióta visszavonultam a budapesti Eb-n, kicserélődött a csapat; vannak olyan játékosok, akiket nem ismerek, de amit láttam, pozitív volt, és aki ott volt a pályán, az megérdemelten került be a keretbe. Már nincs túl sok olyan játékos, akivel én is játszottam a pályán, gyorsan fiatalodik a társaság. A lányok most biztosan kipihenték magukat, talán tudtak magukra többet koncentrálni, és biztos vagyok abban, hogy a szövetségi kapitány jól időzíti majd a formájukat az augusztusi Európa-bajnokságra. Ennek megfelelően helyt fogunk állni, és a csoportból való továbbjutás reális esélye is benne van a csapatban.” 

Sándor Renáta hozzátette: már nem hiányzik neki, hogy élsportolóként végig dolgozza az egész nyarat, de a társaság, a csapat már kezd hiányozni neki. Tartja a kapcsolatot azokkal a társakkal, akikkel korábban közelebb álltak egymáshoz; ha valami nagyobb esemény van, ír nekik, kölcsönösen jó a viszony. 

 

A 95 válogatottságig jutó klasszis játékos Jászberényből induló karrierje során a BSE-vel és a Vasassal összesen négy magyar bajnoki címet és három Magyar Kupa-elsőséget ünnepelhetett. Az osztrák SVS Post Schwechat tagjaként 2012 és 2014 között két-két osztrák bajnokságot és Osztrák Kupát nyert, majd öt idényen át Stuttgartban röplabdázott. A német együttessel a 2019-es bajnoki címe mellett kétszer Német Kupát (2015, 2017), egyszer német szuperkupát (2016) nyert, és egymás után négyszer bajnoki ezüstérmet szerzett. A legutolsó idényében a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig jutott együttesével. Magyarországon négyszer (2009, 2010, 2013, 2015) választották meg az év legjobb női játékosának. A válogatottal ott volt a 2015-ös Európa-bajnokságon, és ugyanabban az évben Európa-ligát nyert a nemzeti csapattal. 2018-ban, utóbbi sorozatban ezüstérmesként zárt.

 

 

 

 

 

Fotók: Sándor Renáta Volleyball, jbrk.hu