Kump Alíz elköszönt a Diamanttól, a Vasasban folytatja

Kump Alíz már nem a női röplabda Extraligára készülő 1. MCM-Diamant Kaposvár játékosa, a sportoló országon belül váltott klubot.

A sportoló és családja kérésére felbontotta az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női Röplabda Club vezetése Kump Alíz 2021/2022-es évadra szóló szerződését. A 17 esztendős center így már nem is kapcsolódik be a somogyiak felkészülésébe. Kump 2020 januárjában igazolt Kaposvárra, és egy év alatt nemcsak a felnőtt csapat kezdőhatosába küzdötte be magát, hanem a magyar válogatottban is pályára léphetett több alkalommal.

Már azt is tudni lehet, hol folytatja a pályafutását a röplabdázó, hiszen a Vasas Óbuda már be is jelentette, hogy 2+1 évre szóló szerződést kötöttek a sportolóval.

Sarlós Márton, a Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője az igazolás kapcsán kiemelte, nagyon örül, hogy Alíz a Vasast választotta, ugyanis tehetséges fiatal magyar játékosként tökéletesen illeszkedik a klub koncenpciójába.

– A vezetőedző, Giannis Athanasopoulos kimondott kérése volt, hogy minden poszton komoly versenyhelyzet legyen a kezdőcsapatba kerülésért – fogalmazott Sarlós Márton a Vasas Óbuda hivatalos honlapján. – Ambrosio Melani jelenleg minden erejével azon dolgozik, hogy komoly sérülése után visszatérjen és biztos vagyok abban, hogy a centereink kölcsönösen húzni fogják egymást az edzéseken, hogy minél jobb teljesítményre sarkallják egymást. A Közép-európai Liga miatt a szokásosnál több mérkőzésünk lesz, így biztoinyítási lehetősége is bőven lesz mindenkinek. Molnár G.

forrás: 1mcmvolley.hu és vasasvolleyball.hu