Jánossy és Takács elbúcsúzott Dágtól

Két alapember távozott az új szezon kezdete előtt a dágiak NB I-es férfi csapatától. 

 

Jánossy Bálint hosszú évek óta meghatározó alakja volt a Dág KSE-nek. Az újonnan alakult felnőtt csapatba szívesen tért vissza, és segített a legmagasabb osztályba jutni.

“Komoly döntést kellett meghoznom, és úgy érzem le kell zárnom életem egy fejezetét. Ez volt az utolsó szezonom a pályán, legalábbis egy ideig minden bizonnyal. Keserű volt rájönni arra, hogy mindenkinek vannak határai, senki nem tud mindenben egyszerre 100%-on teljesíteni, több lovat megülni egyszerre.

Elmondhatatlan szeretetet és emlékeket kaptam Tőletek, Dág mindig az egyik otthonom marad. Köszönöm a biztatást, a hajszolást, a kritikákat és köszönöm, hogy mögöttem is ott álltatok a nehéz pillanatokban és segítettetek hetedik emberként túljutni mindenen” – fogalmazott a játékos.

A Győrből igazolt Takács Roland ugyancsak évekig szerepelt az  egyesületben.

“Örülök, hogy aktív tagja lehettem az újjászervezett felnőtt csapatnak és ismét NB I-ben szerepelhettem dági színekben. Sajnálom, hogy a vírushelyzet miatt zárt kapuk mögött kellett játszani a mérkőzéseinken ebben a szezonban. Ha valahol, akkor Dágon főleg igaz, hogy a szurkolók hetedik játékosként segítik a csapatot. Volt szerencsém itt számtalan teltházas, felejthetetlen hangulatú mérkőzést játszani az évek során. Ezekre mindig jó emlékként fogok visszatekinteni. Aki ismer, tudja hogy semmit nem szeretek félgőzzel csinálni. Sajnos munkahelyi, családi kötelezettségeim mellett nem tudom azt a maximumot hozni ami elvárható – és amit magamtól is elvárnék – ahhoz, hogy meghatározó szerepet tudjak vállalni a csapat életében. Ezért most búcsúzok, mint játékos. Remélem, hogy mindezek ellenére a későbbiekben, a háttérben fogom tudni segíteni a csapatot, és lesz alkalmunk további közös sikereket ünnepelni” – mondta a sportoló.

 

 

Forrás és fotó: Dág KSE Facebook