Férfi rájátszás előtt – meglepheti valaki a Pénzügyőrt?

A bajnoki alapszakasz eredményei és az idei Magyar Kupa-sorozat végkifejlete alapján némi túlzással előre odaadhatnánk az aranyérmet a Pénzügyőr SE legénységének. Persze, több mint valószínű, hogy erről a kérdésről másképpen gondolkoznak Kaposváron és Kazincbarcikán. És talán éppen ettől lesz izgalmas a rájátszás a férfiaknál…

Összességében elmondhatjuk, hogy a férfi élvonal színvonala még tovább nőtt az idei szezonban, ugyanis hat csapat küzdött a legjobb négy pozícióért. A Pénzügyőr kiemelkedett a mezőnyből, a Kaposvár a hullámzások ellenére is megérdemelte a második helyet és a Vegyész RC is rátalált menet közben a helyes útra. A MAFC-BME együttese is szépen formálódott az elmúlt hónapokban, a Kecskeméttől és – főként a remek rajt után – a Kistext gárdájától is sokan többet vártak. A Debrecen az újesztendő első heteiben megmutatta oroszlánkörmeit, ez azonban jobb helyezést nem hozott, legfeljebb több önbizalmat. Dunaújvárosban sokat tettek azért, hogy javuljon a helyzet, de úgy fest, a bennmaradás kivívása lesz a fő feladat a pontvadászat utolsó részében.

A negyeddöntők közül valószínűleg a MAFC és a Kecskemét párharca tartogat majd extra izgalmakat az érdeklődők számára. A négy csata egyaránt az egyik fél harmadik sikeréig tart. És hogy ki lesz a végső befutó? Az lenne a meglepetés, ha nem a Pénzügyőr játékosainak nyakába kerülne az aranyérem, de előfordult már a történelemben, hogy megtréfálták a legnagyobb favoritot…

A volleypress.hu tippjei:
Pénzügyőr – Dunaújváros 3-0
Fino Kaposvár – Debrecen 3-0
Kazincbarcika – Kistext 3-0
MAFC-BME – Kecskemét 3-2

Negyeddöntő, 1. mérkőzések
Március 17., csütörtök
18:00 Fino Kaposvár – Debreceni EAC
19:00 GreenPlan-VRCK – Kistext
20:00 MAFC-BME – Kecskemét
Március 18., péntek
20:00 Pénzügyőr – Dunaújvárosi KSE

 

Az elmúlt tíz év bajnokai és további dobogós helyezettjei:

2011–12
Fino Kaposvár SE
Kalo MÉH-Kecskeméti SE
Vegyész RC Kazincbarcika

2012–13
Fino Kaposvár SE
Kádár Kecskeméti RC
Dági KSE

2013–14
Gorter-Kecskeméti RC
Fino Kaposvár SE
MAFC-BME

2014–15
Fino Kaposvár SE
Gorter-Kecskeméti RC
Vegyész RC Kazincbarcika

2015–16
Fino Kaposvár SE
Vegyész RC Kazincbarcika
Kecskeméti RC

2016–17
Fino Kaposvár SE
Pénzügyőr SE
Vegyész RC Kazincbarcika

2017–18
Vegyész RC Kazincbarcika
Fino Kaposvár SE
Kecskeméti RC

2018–19
Vegyész RC Kazincbarcika
Pénzügyőr SE
Fino Kaposvár SE

2019–20
A koronavírus-járvány miatt nem avattak bajnokot.

2020–21
Pénzügyőr SE
Fino Kaposvár SE
MAFC

Forrás: wikipedia.org
Fotó: vrck.hu