Férfi Extraliga: mindent vinne a Vegyész „ászkirálya”!

A férfi röplabda Extraliga legutóbbi kiírásában összesen 38 ászértékű nyitása volt Lukasz Ciupának, a Vegyész RC Kazincbarcika lengyel légiósának, amivel toronymagasan zárt az élen ebben a kategóriában.

Egyben ő szerezte a legtöbb pontot a VRCK játékosai közül a bajnokságban, a borsodi együttes azonban így is csak a negyedik lett a bajnokságban, míg a Magyar Kupában bronzéremnek örülhetett. Igaz, mindkét sorozatban a későbbi győztes, a duplázó Pénzügyőr SE volt a Vegyész ellenfele. Ciupával az első magyarországi szezonjáról, valamint az előttünk álló idényről beszélgettünk.

1. Hogy érezted magad Magyarországon az előző szezonban? Meglepett a bajnokság ereje akár pozitív, akár negatív értelemben?
Lukasz Ciupa: Én személy szerint remekül éreztem magam, rengeteg kiváló emberrel találkoztam, a klubom jól szervezett, semmiben nem szenvedtem hiányt. Az Extraliga színvonala nem lepett meg, a korábbi években nem egyszer játszottam a Kazincbarcika ellen még a szlovák Svidník játékosaként, szóval tudtam, hogy a szint jó.

2. Mit gondolsz, miért nem tudott a Vegyész előrébb végezni a negyedik helynél?
LC: Ha tudnám a választ, szeretnék visszamenni az időben, hogy tegyek ellene, és előrébb zárjunk. Nehéz idény volt a koronavírus-járvány miatt és az azzal járó megszorításokkal, csak remélni tudom, hogy a következő idény egy sokkal nyugodtabb lesz ebből a szempontból.

3. Az új idényben mi lehet a Kazincbarcika célja a hazai porondon?
LC: Erre én még nem tudok válaszolni hivatalosan, mivel még Lengyelországban vagyok, nem egyeztettünk a konkrét célokról. De számomra és a klub számára is mindig az volt a legfontosabb, hogy a legjobb pozíciókért legyünk harcban. Ebből az is következik, hogy igazából minden fronton az élen szeretnénk zárni.

4. Mit gondolsz a Challenge Kupáról, lesz esélye a Kazincbarcikának menni néhány fordulót?
LC: Örülök, hogy játszhatunk európai kupamérkőzést, mivel remek lehetőségnek tartom tapasztalatszerzés céljából. Ez egy csapatot csak erősebbé tud tenni, ami jól jöhet a hazai sorozatokban. Biztos vagyok benne, hogy mérkőzésről mérkőzésre fogunk előre lépkedni, aztán meglátjuk, meddig sikerül eljutnunk.

5. Mint lengyel játékos számára, aki a világ egyik legerősebb röplabdanemzetéből jött, milyen benyomást tett a VRCK, mint klub?
LC: Nem csak a lengyel, hanem bármilyen nemzetiségű röplabdázó számára a Vegyész és a város egy remek hely a játékra. Említettem korábban, hogy a klub jól szervezett, hiszen mindenünk megvan ahhoz, hogy csak a játékra összpontosítsunk és jobbá váljunk. Örülök, hogy legalább még egy évet eltölthetek a Vegyészben.

Fotó: vrck.hu