Diamant: öt szett a szlovén bajnok ellen

Két perc híján kétórás összecsapás végén szenvedett 3:2 arányú vereséget az 1. MCM-Diamant Kaposvár női röplabdacsapata a szlovén bajnok és BL-induló Calcit Volley együttesétől a Kaposvár Arénában megrendezett nemzetközi felkészülési torna utolsó mérkőzésén. A lányok ezzel a második helyen zárták a háromnapos, öt csapatot felvonultató 1. MCM-Diamant Kupát.  

 

A kaposvári lányok az OK Maribor, az MTK és az UTE elleni győzelemnek köszönhetően az első helyért léptek pályára vasárnap délután a neves szlovén együttes ellen. Az első és a második játszmában jobbak voltak a vendégek, a folytatás viszont már a házigazdáról szólt. A Diamant a harmadik szettben 19, a negyedikben pedig 18 pontot engedélyezett ellenfelének, így az ötödik, rövidített játékrészre maradt a döntés. A kilátogató nézők ezekben a percekben is jól szórakozhattak, és a kaposváriak 7:12-ről ugyan még fel tudtak zárkózni, de a végén a tapasztaltabb, kiváló játékerőt képviselő Calcit Volley játékosai örülhettek a minimális sikernek. Az emlékezetes összecsapás 118 percig tartott.

 

A Diamant csapatából a 18 pontig jutó átló, Szedmák Réka kapott különdíjat, a szlovén gárda legjobbjának pedig a feladó Eva Pavlovicot választották meg. A Diamant-lányok teljesítménye elismerésre méltó, hiszen a Bajnokok Ligájában és a Közép-európai Ligában is érdekelt szlovén bajnokkal játszottak nívós meccset, és a Calcit alakulatában a legjobb szlovén játékosok mellett egy gambiai szélősütő, valamint egy kanadai center is feltűnt a pályán. Vezetőedzőjük pedig egyben a szlovén válogatott szövetségi kapitányi tisztét is betölti.

– Büszke vagyok a  lányokra, hiszen 0-2-ről felálltak, ugyanakkor maradt bennem hiányérzet is – mondta a lefújás után Vincent Lacombe vezetőedző. – Örülök annak, hogy az extraligás vetélytársainkat sikerült megverni ezen a hétvégén, és az is kiderült, hogy min kell még javítani a bajnokság kezdetéig

A torna harmadik helyét az OK Maribor szerezte meg, a negyedik helyen pedig az MTK-t 2:1 arányban felülmúló UTE végzett. A Diamant a hétvégén az MTK otthonában játszik újabb előkészületi találkozót.

 

1. MCM-Diamant Kupa nemzetközi felkészülési torna, Kaposvár Aréna

Az első helyért:

1. MCM-Diamant Kaposvár – Calcit Volley (szlovén) 2:3 (-22, -21, 19, 18, -13)

Kaposvár: Szedmák (18), Schwabe (16), Lemmens (9), Grbac (6), Bashnakova (10), Wirth (4). Csere: Szpin (liberó), Budai, Matics 5. Vezetőedző: Vincent Lacombe.

Calcit: Charuk (14), Pavlovic (5), Radiskovic 11, Mihevc 4, Kostic (12), Boisa (16). Csere: Spoljaric, Janezic (liberók), Javornik, Siftar 1, Lenart, Fatoumatta 13, Cizman 1. Vezetőedző: Gregor Rozman.

A további vasárnapi eredmények: Calcit Volley–UTE 2:1 (-21, 19, 18), MTK Budapest–UTE 1:2 (-18, 18, -19)