Dávid Zoltán sikerrel harcolt a saját csapatával és a riválisokkal is

Dávid Zoltán nem csak játékosoként volt a magyar röplabdasport egyik színes, kiemelkedő egyénisége, hanem edzőként is megállja a helyét. Kecskeméten egy emlékezetes Magyar Kupa-győzelemmel mutatkozott be, az elmúlt hétvégén befejeződött 2021/2022-es bajnoki évad záró fordulójában pedig megnyerte az NB I-es pontvadászatot a székesfehérvári együttessel. A MÁV Előre-Foxconn alakulata így az őszt már az Extraligában kezdheti meg. A 41 esztendős szakembert elsősorban az elmúlt hónapokról faggattuk. 

Nem titkolt cél volt a feljutás, és össze is jött az első helyezés. Előzetesen számítottál arra, hogy ekkora versenyfutás lesz az első helyért? 

Úgy érkeztem Fehérvárra hogy fel kell juttatni a fiú csapatot, amiben nagy-nagy motivációt láttam, és újból éreztem magamban azt a tüzet, ami örök életemben hajtott. Közben persze tudtam, hogy nem lesz könnyű, hiszen egy alsóbb osztályból feljutni a felsőbb osztályba mindig nehéz. Egyrészt azért is, mert az ott játszó játékosok félprofi szemléletét vagy inkább mondhatnám, amatőr mentalitását megváltoztatni nem volt egyszerű. Nagyon sok konfliktusba került, mire oda értünk, ahova szerettünk volna. Szóval biztos voltam benne, hogy nehéz lesz úgy, hogy más csapatokban rutinos játékosok voltak, akik már játszottak ilyen kimenetelű mérkőzéseket és több tapasztalattal rendelkeztek.

Hogy értékeled az alapszakaszt, illetve a rájátszásban nyújtott teljesítményeteket?

Az alapszakaszban 16 mérkőzésből 15-öt nyertünk és egy 3:2 vereségünk volt, de ezek után sem voltam elégedett, mert mindig ugyanazok a hibák jöttek elő. A tapasztalatlanság, amit tudtam, hogy nem lehet tanítani, hiszen máról holnapra a 20 évesek nem lesznek 25 évesek. Az alapszakaszban elért 15 győzelem nyilván azt tükrözte, hogy dolgozunk rendesen és teszünk azért, hogy bajnokságot nyerjünk, de közben meg tudtam, hogy ha döntő szituációba kerülünk, akkor egy tapasztaltabb csapattal szemben nem lesz egyszerű. A Szeged pont olyan együttes, amelynek tagjai voltak már éles helyzetekben, így tisztában voltam azzal, hogy nehéz lesz, mert ők azzal í rutinnal rendelkeztek, ami ennek a gárdának még nincs meg. 

Mik voltak a csapatod erősségei? 

Csapatom erőssége, mivel fiatalokból áll, nyilván a fizikumuk: ez az, ami az átlag felett volt, A siker egyik fontos összetevője, hogy a játékosok a pályán kívül is nagyon szerettek egymást. Nem volt klikkesedés és tisztelettel beszéltek mindig egymásról, ami nagyon-nagyon ritka. Csapatot mindig könnyű építeni, de ami nagyon nehéz, az a kohézió építése, és hogy kémia legyen a játékosok között. Nekünk ez ebben az évben sikerült!

Hogy érzed magad Fehérváron? 

Nagyon jól érzem magam Fehérváron, hiszen amit kitűztünk a klub vezetőivel célként, azt elértük. Voltak nehéz időszakok a kilenc hónap alatt, mire megértették a srácok, hogy mit is szeretnék. Ez a része hullámvasút volt, de ezt tudtam előre, hogy ilyen a sport. Mindig ilyen. 

Hogyan tovább, mennyiben lesz más feladat, más kihívás az Extraliga? Minek lehet realitása jövőre?

Az Extraliga más kávéház. Ha valahova kell a tapasztalat, akkor az az Extraliga. Természetesen próbálunk posztokon erősíteni, de az elsődleges cél, hogy bent maradjunk és egyben tartsuk a gárdát, akik most feljutottak, mert megérdemlik, hogy ott legyenek a legjobbak között!

 

Fotók: fehervarvolley.hu