Az élen maradnának a TFSE lányai

Egy fordulóval az alapszakasz vége előtt a tabella élén áll a TFSE együttese a női NB I-ben. A fővárosiak sokat tettek ezért a pozícióért, ugyanis a közelmúltban legyőzték legnagyobb vetélytársaikat és hozták a kötelezőket is. Eddigi 13 mérkőzésükből 11-et megnyertek, ami önmagáért beszél. Csépke Gábor vezetőedzőt nem csak az eddigi eredményekről faggattuk, hanem arra is kíváncsiak voltunk: mit vár a rájátszástól a fiatal szakember.

 

 

Egy fordulóval az alapszakasz vége előtt az első helyen álltok. Gondoltad volna a szezon kezdetén?

Természetesen bíztam benne, hogy ilyen jól fogunk állni, de benne volt a pakliban a harmadik hely is. Úgy gondolom, a székesfehérváriak és a gödöllőiek is nagyon erősek. Biztos voltam benne, hogy köztünk fog eldőlni az első három hely sorsa. De azt is lehetett tudni, hogy mindig a pillanatnyi forma fog dönteni. Ezt az eddigi mérkőzések bizonyítják is.

Mitől ilyen eredményes a csapat, miben vagytok erősebbek, mint a többiek?

Ősszel mindkét rivális ellen győztes állásról buktunk, de tanultunk belőle, és ez meg is mutatkozott a visszavágókon. Erősségünk, hogy nagyon egységes a csapat. Nálunk is voltak sérültek, betegek, de minden esetben volt, aki a hiányzó helyére tudott lépni.

Mit vársz a folytatástól, mit gondolsz a fő riválisokról?

A rájátszásban biztos, hogy élet-halál meccsek lesznek. Nem lehet megjósolni a végét. Az biztos, hogy nagyon izgalmas lesz, mi pedig minden nap azért dolgozunk, hogy mi végezzünk az első helyen! A két fő rivális nagyon jó csapat, és a negyedik helyért is nagy csata folyik. Biztos vagyok benne, hogy aki elcsípi a negyedik helyet, az vérszemet fog kapni. A Székesfehérvár és a Gödöllő is nagyon jó kerettel rendelkezik. Több légióst is foglalkoztatnak, akik kulcsszereplők lehetnek majd a meccseken.

Terv-e esetleg a feljutás is a TFSE háza táján?

Hogy a jövő szezonban hol fogunk játszani? Beszéljünk erről akkor, miután vége a bajnokságnak, és mi nyertünk 😉

Hogy érzed magad vezetőedzőként a kispadon?

Nagyon jól érzem magam a TFSE-ben. Minden adott a jó munkához! Nem mondom, hogy egyszerű az edzősködés, de élvezem. Hálás vagyok, hogy ezt csinálhatom, és ilyen feltételekkel.

Fotók: tfse.sport.hu