Ilyen még nem volt Füreden

A házigazda mellett a Fatum-Nyíregyháza, az UTE és a Swietelsky-Békéscsabai RSE vesz részt az I. Szent Benedek Röplabda Tornán. 

 

Ilyen még nem volt Balatonfüreden – írja a Szent Benedek – Balatonfüred Röplabda Akadémia a Facebook oldalán. Október elseje és másodika között ugyanis I. Szent Benedek Röplabda Torna néven előkészületi megméretést rendeznek a tóparti településen.

 

A program. Péntek, 17 óra: Szent Benedek RA–UTE, 19.30 óra: Fatum-Nyíregyháza– Swietelsky-Békéscsabai RSE. Szombat, 12 óra: bronzmérkőzés, 15 óra: döntő.

 

A Szent Benedek RA jól erősített a bajnoki szezonra, nagy kérdés, mire lesznek képesek a női röplabda Extraliga előttünk álló szezonjában.

 

fotó: szbbra.hu

Amerikai átlót igazolt a Vasas óbuda

A 27 éves Andie Malloy egyelőre december végéig kötelezte el magát a női röplabda Extraligában szereplő Vasas Óbuda együtteséhez.

Paula Boonstra sérülés miatt új átló után kellett néznie a Vasas Óbuda vezetőségének, a választás az ötödik európai szezonjára készülő, amerikai Alexandra Malloyra esett.

 

– Texasból származom, és nagyszerű lehetőségnek tűnt az, hogy a Vasasba igazoljak – fogalmazott a klub honlapján a játékos. – Izgatottan várom, hogy megismerjem a lányokat és az edzői stábot. Nagy kihívásnak tartom, hogy egyszerre négy versenysorozatban is elindulunk.

A feladóátló elmondta, hirtelen jött a Vasas ajánlata, és alig pár nappal az aláírás után máris repülőre ült, hogy mielőbb csatlakozhasson új egyesületéhez.

 

– Korábban is nagyon szerettem Európában játszani, reméltem, hogy visszajöhetek egy újabb szezonra, így folyamatosan karban tartottam magam, hogy ha jön egy megfelelő ajánlat, egyből készen álljak – folytatta Malloy a piros-kék hivatalos honlapjának adott interjúban.

 

A röplabdázó korábban Németországban, Finnországban, a legutóbbi két évben pedig Spanyolországban röplabdázott, ahol az Alcobendasszal megnyerte a Spanyol Kupát, a bajnokságban pedig másodikként végezett.

 

Forrás és fotó: vasasvolleyball.hu/index/

Egy szettet nyert a tízből a Fino Kaposvár Eszéken

Egy szettet nyert a tízből a Fino Kaposvár Eszéken

Két előkészületi mérkőzésen is pályára lépett Horvátországban a férfi röplabda Extraligára készülő Fino Kaposvár, mely kétszer öt-öt szettet váltott az Eszékkel.

MOK Mursa Osijek–Fino-Kaposvár 4–1

Fino-Kaposvár: Garchet, Hamza, Moises, Milovanovics, Hubicska, Bögöly. Csere: Bozóki (liberó), Kiss M. (liberó), Fenyvesi B., Iván B., Iván G. Vezetőedző: Ruben Wolochin. Edző: Demeter András.

MOK Mursa Osijek–Fino-Kaposvár 5–0

Fino-Kaposvár: Garchet, Hamza, Moises, Milovanovics, Hubicska, Fenyvesi B. Csere: Bozóki (liberó), Kiss M. (liberó), Iván B., Iván G. Vezetőedző: Ruben Wolochin. Edző: Demeter András.

Forrás: kaposvarvolley.hu

Fotó: facebook.com/mokmursa

Gyógytornásszal bővült az UTE szakmai stábja

Újvári-Rajnay Kata, szakmailag elismert gyógytornász csatlakozott a női röplabda Extraligára készülő UTE szakmai stábjához.

– Nagy örömmel tölt el minket, hogy egy ilyen lelkes és nagytudású szakemberrel bővült csapatunk szakmai stábja – tájékoztatott Facebook-oldalán a az UTE röplabda szakosztály.

A kiváló szakemberrel terjedelmes interjút készítettek, mely a klub FB-oldalán olvasható. A cikkből kiderül, mi is az a Gyógytornászda, és hogy kapcsolódik Újvári-Rajnay Katához, Ahogy az is Kata szerint jelenleg a magyar röplabda kluboknál milyen szerepet tölt be a gyógytorna, a prevenció és a sportolók rehabilitációja a magas szintű terhelés mellett.

Forrás: facebook.com/UTE.Roplabda

fotó: facebook.com/UTE.Roplabda; fekete fehér kép: Suba Viktória, színes kép: Hámori Zsófia

Rangos tornát rendez a bajnoki címre törő Vegyész

Négy, a magyar férfi röplabda Extraligában szereplő együttes, a Debreceni EAC, a Kecskeméti RC, a MAFC-BME és a Vegyész RC Kazincbarcika feszül egymásnak október 2-3-án a kazincbarcikai V. Don Bosco Kupán.

– Az előző évben a pandémia miatt az utolsó pillanatban le kellett fújni az eseményt, így az idén óvatosabban készültünk, és kizárólag magyar csapatokat hívtunk meg, és mind a három együttes azonnal elfogadta az invitálásunkat – tájékoztatott honlapján a Vegyész RC Kazincbarcika. – A torna 2016 óta íródó történetéről: 2019-ben a cseh Brno, 2018-ban a Vegyész, az első két alkalommal, 2017-ben és 2016-ban pedig a szlovák Presov nyerte meg a vándorserleget.

A program

Az V. Don Bosco Kupa menetrendje:
2021. október 2. (szombat, Városi Tornacsarnok)
12:00 Vegyész RCK – DEAC
14:00 MAFC-BME – Kecskeméti RC
16:00 MAFC-BME – DEAC
18:00 Vegyész RCK – Kecskeméti RC

2021. október 3. (vasárnap, Don Bosco Sportközpont)
10:30 MAFC-BME – Vegyész RCK
12:30 DEAC – Kecskeméti RC
14:30 bronzmérkőzés
17:30 döntő

Ahogy arról korábban beszámoltunk a VRC egyik kulcsjátékosa, Szabó Dávid, aki súlyos sérüléssel bajlódott már újra a pályán lehet és egyre jobb formába lendül.

Forrás és fotó: vrck.hu

Diamant: öt szett a szlovén bajnok ellen

Két perc híján kétórás összecsapás végén szenvedett 3:2 arányú vereséget az 1. MCM-Diamant Kaposvár női röplabdacsapata a szlovén bajnok és BL-induló Calcit Volley együttesétől a Kaposvár Arénában megrendezett nemzetközi felkészülési torna utolsó mérkőzésén. A lányok ezzel a második helyen zárták a háromnapos, öt csapatot felvonultató 1. MCM-Diamant Kupát.  

 

A kaposvári lányok az OK Maribor, az MTK és az UTE elleni győzelemnek köszönhetően az első helyért léptek pályára vasárnap délután a neves szlovén együttes ellen. Az első és a második játszmában jobbak voltak a vendégek, a folytatás viszont már a házigazdáról szólt. A Diamant a harmadik szettben 19, a negyedikben pedig 18 pontot engedélyezett ellenfelének, így az ötödik, rövidített játékrészre maradt a döntés. A kilátogató nézők ezekben a percekben is jól szórakozhattak, és a kaposváriak 7:12-ről ugyan még fel tudtak zárkózni, de a végén a tapasztaltabb, kiváló játékerőt képviselő Calcit Volley játékosai örülhettek a minimális sikernek. Az emlékezetes összecsapás 118 percig tartott.

 

A Diamant csapatából a 18 pontig jutó átló, Szedmák Réka kapott különdíjat, a szlovén gárda legjobbjának pedig a feladó Eva Pavlovicot választották meg. A Diamant-lányok teljesítménye elismerésre méltó, hiszen a Bajnokok Ligájában és a Közép-európai Ligában is érdekelt szlovén bajnokkal játszottak nívós meccset, és a Calcit alakulatában a legjobb szlovén játékosok mellett egy gambiai szélősütő, valamint egy kanadai center is feltűnt a pályán. Vezetőedzőjük pedig egyben a szlovén válogatott szövetségi kapitányi tisztét is betölti.

– Büszke vagyok a  lányokra, hiszen 0-2-ről felálltak, ugyanakkor maradt bennem hiányérzet is – mondta a lefújás után Vincent Lacombe vezetőedző. – Örülök annak, hogy az extraligás vetélytársainkat sikerült megverni ezen a hétvégén, és az is kiderült, hogy min kell még javítani a bajnokság kezdetéig

A torna harmadik helyét az OK Maribor szerezte meg, a negyedik helyen pedig az MTK-t 2:1 arányban felülmúló UTE végzett. A Diamant a hétvégén az MTK otthonában játszik újabb előkészületi találkozót.

 

1. MCM-Diamant Kupa nemzetközi felkészülési torna, Kaposvár Aréna

Az első helyért:

1. MCM-Diamant Kaposvár – Calcit Volley (szlovén) 2:3 (-22, -21, 19, 18, -13)

Kaposvár: Szedmák (18), Schwabe (16), Lemmens (9), Grbac (6), Bashnakova (10), Wirth (4). Csere: Szpin (liberó), Budai, Matics 5. Vezetőedző: Vincent Lacombe.

Calcit: Charuk (14), Pavlovic (5), Radiskovic 11, Mihevc 4, Kostic (12), Boisa (16). Csere: Spoljaric, Janezic (liberók), Javornik, Siftar 1, Lenart, Fatoumatta 13, Cizman 1. Vezetőedző: Gregor Rozman.

A további vasárnapi eredmények: Calcit Volley–UTE 2:1 (-21, 19, 18), MTK Budapest–UTE 1:2 (-18, 18, -19)

Paula Boonstra visszatér Hollandiába

Nem javult kellő mértékben Paula Boonstra sérülése, így a női röplabda Extraliga rajtjára készülő Vasas Óbudánál úgy döntöttek, hogy a játékos Hollandiában folytatja rehabilitációját. A klub már meg is egyezett egy külföldi játékossal.

 

– A nyáron nagy reményekkel szerződtetett holland átlónk, Paula Boonstra Magyarországra igazolása előtt korrekciós térműtéten esett át – tájékoztatott Facebook-oldalán a Vasas Óbuda. – Az orvosok véleménye akkor az volt, hogy a játékos szeptember második felétől teljes értékű edzésmunkát végezhet, azonban az operáció után a vártnál sokkal lassabban javult az érintett testrész.

 

Mivel Paula Boonstra továbbra sem tud a Vasas Óbuda rendelkezésére állni, így az a konstruktív megoldás született, hogy a röplabdázó hazatér Hollandiába és ott folytatja rehabilitációját. A megállapodás szerint a klub és a játékos folyamatosan kapcsolatban marad, és amennyiben a felépülése kedvezően alakul, akkor visszatér a Vasashoz.

 

– Miután a válogatott Vezsenyi Adrienn így poszttárs nélkül maradt, Paula pótlására a klub vezetése megállapodott egy új külföldi játékossal, aki a napokban meg is érkezik Magyarországra – adta hírül a Vasas. – Az új érkezőt hamarosan bemutatjuk szurkolóinknak is!

 

Forrás és fotó: facebook.com/vasasroplabda

Sokkal jobb volt a Diamant az MTK-nál

Megnyerte első mérkőzését a hazai rendezésű nemzetközi röplabda tornáján a női Extraligára készülő 1. MCM-Diamant Kaposvár csapata. 

 

1. MCM-Diamant Kaposvár–MTK Budapest 3–0 (15, 15, 15)
Kaposvár Aréna, 100 néző. V.: Tillmann Gy., Selega B.
1. MCM-Diamant Kaposvár: Schwabe (5), Lemmens (9), Grbac (3), Bashnakova (9), Wirth (5), Szedmák (9). Csere: Szpin (libero), Matics (4), Budai V. (2), Tóth J. (1). Vezetőedző: Vincent Lacombe.
MTK Budapest: Tatár (1), Kilyénfalvi (6), Windisch (9), Sziládi (9), Tettamanti (-), Berkó (3). Csere: Szalai A. (libero), Boskó (-), Borsos (3), Speathling (-). Vezetőedző: Leiszt Máté.

Az első mérkőzésen: OK Maribor–UTE 3–0 (22, 27, 23)

A további program. Szombat, 11 óra: 1. MCM-Diamant Kaposvár–OK Maribor, 14 óra: MTK–calcit Volley, 16 óra: OK Maribor–MTK, 18 óra: 1. MCM-Diamant Kaposvár–UTE. Vasárnap, 11 óra: Calcit Volley–UTE, 15 óra: MTK Budapest–UTE, 17.30 óra: 1. MCM-Diamant Kaposvár–Calcit Volley.

Kemény csoportban a Nyíregyháza

A női Bajnokok Ligája pénteki, ljubljanai sorsolásán kiderült, hogy az alanyi jogon főtáblás, bajnok és kupagyőztes Fatum Nyíregyháza együttese a klubvilágbajnok olasz sztárcsapat mellett a lengyel bajnok Chemik Policével, valamint egy selejtezőből érkező együttessel találkozik majd a csoportkörben.  A 20 csapatot felvonultató főtábla küzdelmei november 23-án kezdődnek.

A női BL-főtábla csoportbeosztása:
A-csoport: Lokomotiv Kalinyingrad (orosz), Developos SkyRes Rzeszów (lengyel), Dresdner SC (német), selejtezőből érkező csapat
B-csoport: VakifBank Istanbul (török), ASPTT Mulhouse (francia), LP Salo (finn), Vibo Volley Monza (olasz)
C-csoport: Igor Gorgonzola Novara (olasz), Dinamo Moszkva (orosz), VK Dukla Liberec (cseh), THY Istanbul (török)
D-csoport: Fenerbahce Opet Istanbul (török), Béziers Volley (francia), VC Maritza Plovdiv (bolgár), Dinamo Kazany (orosz)
E-csoport: A. Carraro Imoco Conegliano (olasz), Groupa Azoty Chemik Police (lengyel), FATUM NYÍREGYHÁZA, selejtezőből érkező csapat

Hórihorgas venezuelai centere lesz a Fino Kaposvárnak

Megérkezett Kaposvár a férfiröplabda Extraliga nyitányára készülő Fino új centere, Moises Vasquez.

– Moisés Vásquez a venezuelai röplabda válogatott sportolója volt korábban, és középső blokkoló játékosként jeleskedett a pályán – írta a Fino Kaposvár Facebook-oldala. – Yaracuy főváros közeléből származik, és mindig is nagy vágya volt, hogy a hazája képviseletében mutassa meg tehetségét. Nemzetközi és hazai versenyeken több alkalommal sikerült elismerést szereznie, és a továbbiakban is ez hajtja előre.

– Köszönöm a menedzseremnek, hogy egy ilyen gyönyörű városban bizonyíthatok, és köszönöm a Fino Kaposvár csapatának a befogadást – idézték az FB-n a játékost. – Nagyon tetszik Kaposvár és a helyi kultúra. Célom, hogy távol az otthonomtól, Európában is a legjobbat hozzam ki magamból.

Forrás és fotó: facebook.com/FinoKaposvar